Mindig izgalmas pillanat, mikor egy rég elhanyagolt színt próbál meg valaki visszahelyezni a magyar film műfaji palettájára. Kudarc és siker ilyenkor egyaránt felértékelődik, hiszen előbbi újabb hosszú évekre hibernálhatja a feltámasztani vágyott zsánert, utóbbi ellenben szélesre tárhatja a kaput a további próbálkozások előtt. A Sherlock Holmes nevében jó eséllyel pályázik rá, hogy életet lehelljen az ifjúsági film tetszhalott honi hagyományába. A tett persze csak annyira forradalmi, amennyire a bevált nemzetközi minták helyi közeghez való ügyes adaptálása annak tekinthető. Gyakorlatilag a film minden egyes mozzanatában felsejlik az előképek hosszú sora, de a jól ismert motívumok meggyőzően állnak össze egy új történetté.
Pedig az alkotók nem is érkezhettek volna messzebbről az ifjúsági film világába. A dunaújvárosi fiatalokból alakult Cruel World Team ugyan kezdetektől azt a nemes célt tűzte ki maga elé, hogy Magyarországon méltatlanul mellőzött zsánereket defibrillál amatőr kis műtőjében, de eddig főleg az erőszak-orientált műfajokra koncentrált: Bernáth Zsolték extrakis-költségvetésű, vérben tocsogó horrorfilmekkel hívták fel magukra a figyelmet a 90-es évek közepén, ahonnan a Tarantino-féle sokat pofázós gengszterfilmeken és egy jogdíjproblémák miatt dobozban maradt drámai regényadaptáción keresztül vezetett az ifjúsági film kikötőjébe torkolló konszolidációs ív. A majd' két évtizedes folyamat másik fontos vetülete, hogy
a kezdeti lelkesedés mellé időközben láthatóan felzárkózott a szakmai profizmus is, amely a Sherlock Holmes nevébent nagyságrendekkel fogyaszthatóbbá és élvezhetőbbé teszi vériszamos előfutárainál. A sztori, a színészi alakítások, a képi világ és a zene imponáló összbenyomása itthon ritkán tapasztalható műfaji moziélménnyel kecsegteti a nézőt, aminek még heroikusabb színezetet ad, hogy a film teljes mértékben állami támogatás nélkül készült.
A csapat trendérzékenységét kiválóan mutatja a témaválasztás. Holmes ugyan mindig is jó viszonyt ápolt a mozgóképpel – elvégre a filmtörténet legfoglalkoztatottabb fiktív karakteréről van szó – de napjainkban még az átlagosnál is nagyobb népszerűségnek örvend. A bűnügyi rejtvényfejtés intellektuális izgalma már elég korán sovány falatnak bizonyult az ingerre éhes nézői tekintet számára, így a mainstream Holmes-filmek megkezdték a krimiszál akcióval történő feldúsítását. Ez a tendencia jól kitapintható a Bernáthék legfontosabb előképeként szolgáló Az ifjú Sherloc
k Holmes és a Félelem Piramisában is, de mostanában érte el csúcspontját: a szemünk előtt kibontakozó Guy Ritchie-franchise már egyenesen viktoriánus szuperhősként fazonírozta újra, az aktuális BBC-sorozat pedig napjaink technicizált nagyvárosi világába lökte bele a detektívek ősatyját.
A magyar Holmes-film is ezen az úton halad, csak londoni Baker street helyett a Dunaújvárosi Pék utcába helyezi a titokzatos bűnügyet és annak felderítését (a főcím például egyértelmű kikacsintás is az előbb említett BBC-széria ismerőinek): új fiú érkezik az utcába a nyári szünetre, aki egyből összebarátkozik a suliban állandóan kiközösített kissráccal. A két különc hamar leosztja Conan Doyle szerepeit egymás közt, és együtt indulnak a lakótelep eltűnt álmainak felkutatására. Az alkotók horrorfilmes múltja érződik a sztoriba benyomakodó sötétebb tónusokon (mint a gyerekekből álló játszótéri zombi-horda, a cirkuszi beszélgetés vagy az iskolai betörés jelenete), melyet azonban bájos – és csak nagyritkán esetlenül gyermeteg – humorral ellensúlyoz a forgatókönyv. A nyomozást fokozatosan átszövik az elhanyagolt gyermeki lét tipikus traumái, melynek révén a fantasztikus kalandokban bővelkedő sztori mindvégig képes rezonálni a célközönség számára ismerős élethelyzetekre. Épp a gyermeki szemszög miatt válik elfogadhatóvá az a Holmes-történetektől szokatlan mozzanat, miszerint a fantasztikum végül eluralkodik a racionális világmagyarázaton, mely a tudományos optimizmussal bélelt Conan Doyle-i szellemiségben még teljesen elképzelhetetlen lett volna. A film egyetlen komolyabb aránytévesztése, hogy Az elveszett gyerekek városát idéző alapkonfliktust A sejt és az Eredet nyomdokain feloldó finálé kissé túlburjánzóra sikerült. Az alkotók láthatóan minden vadabb ötletüket bele akarták sűríteni ebbe a kötetlenebb részbe, ami egy kicsit zsúfolttá és zavarossá tette a végeredményt. A hosszú álomszekvencia erőltetett momentumait leszámítva azonban a zárlat üldözési jelenete is szépen kerekíti le a történetet.
Mindenképp említeni kell még a gyerekszínészek kiváló teljesítményét, ami értelemszerűen kulcsfontosságú a film sikere szempontjából, és egyáltalán nem számít szokványosnak Magyarországon. Szénási Kristóf és Ungvár Ádám úgy ráérzett Holmes és Watson karakterére, hogy még a kis mesterdetektív riválisát és szerelmét alakító Kugler Nikolett időnkénti affektálásai sem borítják fel az összhatást. A középpontban álló gyerekeknek ráadásul olyan harcedzett színészek asszisztálnak ezúttal, mint Gáspár Tibor, Tahi-Tóth László vagy Karalyos Gábor, ami érezhetően kiegyenlíti az esetleges bizonytalankodásaikat.
A Sherlock Holmes nevében tehát ígéretes és bátor kezdeményezés, megszívlelendő példája annak, hogy a magyar filmszakma intézményes berkein kívül is milyen messzire lehet jutni az őszinte lelkesedéssel, még ha az érlelődési folyamat időbe telik is.
A cikk szerzője: Jankovics Márton
Forrás: FILMTETT - erdélyi filmes portál